Termékek Menü

A Zene Világnapja – Interjú Hernádi Sándor tanár úrral

A Zene Világnapja – Interjú Hernádi Sándor tanár úrral Mai beszélgetőtársunk: Hernádi Sándor tanár úr, aki olyan nagy múlttal és tapasztalattal rendelkező karmester, aki a végtelenségig elkötelezett, ha a rézfúvós zenéről van szó.

Újabb interjúhoz érkeztünk. Egy olyan találkozóhoz, amire érdemes akár több hónapot is várni.

"A hangszeres tudás kinyitja a világot!" Hernádi Sándor

 

A Trombitaguru blog bejegyzéseiben gyakran előforduló témák

 

Most szinte mindegyik témát érinteni fogjuk…
Amikor interjút készítünk, mindig igyekszünk felkészülni a beszélgetőtárs életrajzából. Arra azonban sohasem tudunk felkészülni, amikor a találkozó már nem is egy kötetlen beszélgetés folyama, hanem annál sokkal több!

Meglepő tény, de így van: egy igazi vérbeli zenésznek vajmi kevés ideje jut nosztalgiázásra! Amikor jubileumi koncertre készül, akkor is ’dolgozik’. A próbákon, a felkészülési idő alatt sem az elmúlt idők visszaidézése jár a fejében, hanem az, hogy a hangszer és az ismert dallamok ugyanolyan tökéletesen szóljanak a próbán, s majd utána a közönség előtt is.
Az interjún azonban szinte kötelező elengednie magát a zenészeknek! Ráérnek emlékeket idézni, sztorizni, nevetni…
Mi pedig igyekszünk ebből (is) minél többet visszaadni.

 

Hogyan kerül Hernádi Sándor életrajza a Trombitaguru bejegyzései közé?

Hernádi Sándor zenei pályafutása azért is figyelemre méltó, mert magában hordozza azokat a meghatározó elemeket, melyeket mi is még kisdobosként vagy akár úttörőként megéltünk. Egy picit más világ, mint a mai. Egy picit más szemlélet, mint a 21. századi iskolák tanrendje. Ezért is ajánljuk a mai zeneiskolai hallgatók figyelmébe! 
“1961-ben, a gimnázium első osztályában döntöttünk úgy néhányan, hogy kellene egy kis zenekart alapítani .. “– kezdte történetei mesélését a tanár úr. – Kölcsön hangszerekkel indultunk, amit a MOFÉM Fúvós Zenekartól kaptunk. Én harsonás lettem. Egy évet játszottunk így, amikor is a zenekarból kettőnket felkarolt Fehérvári Benedek tanár úr és bevitt a zeneiskolába.
1962-től így már a zeneiskolában folytattam a tanulmányaimat, ahol Fehérvári Benedek karmester és zeneiskolai harsona tanár kezei alá kerültem. Amikor már tisztességesen meg tudtam fújni a harsonát, utána már rézfúvós ötöst alakítottunk és fúvós kamarazenét játszottunk.
Ezzel a lendülettel és lelkesedéssel eljutottunk egy országos zenei fesztiválra is, Székesfehérvárra, ami abban az időben igazi kuriózumnak számított. 1965-ig jártam zeneiskolába, akkor érettségiztem.
’65 szeptemberétől egyből a győri konzervatórium második osztályába kerültem. A harmadik, negyedik osztályt pedig egy év alatt kellett elvégeznem a katonaság miatt.
1967 szeptemberétől a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára kerültemott diplomáztam 1970-ben általános iskolai énektanár és zeneiskolai szolfézs -és rézfúvós tanárként. Közben már játszottam a Győri Városi Tanács Fúvószenekarban, a Filharmonikus Zenekarban és a Kisfaludy Színház zenekarában. A rézfúvós hangszeresek, főleg a harsonások abban az időben előnyt élveztek, mert kevesen voltak. Így viszonylag simán tudtam mindig továbblépni.
Ezután az Állami Operaház első harsonásához, Zilcz György mesterhez kerültem – rendkívül sokat tanultam tőle. Nagyon kemény volt, sokat kellett gyakorolni.
1970-ben Sándor János megalapította az önálló Győri Filharmonikus Zenekart. Az én évfolyamomból 12-en kerültünk be. 1970-től főállású zenekari harsonaművészként szerepeltem.
1972 decemberétől hívtak óraadónak Mosonmagyaróvárra a zeneiskolába, egy évvel később lettem főállású rézfúvóstanár.

 

Itt álljunk meg egy pillanatra! Az előbbi élménybeszámoló és karriertörténet mindösszesen 10 év munkássága és eredménye és még csak 1972-ig jutottunk el. Ilyen karrier-lehetőségekkel és zenei adottsággal felvértezve egy mosonmagyaróvári zeneiskola tanáraként folytatta a pályáját?

 

Miért?
Talán jogos a kérdés, de csak annak, aki nem ismer engem. Az én életem nagy részét valóban a zene tölti ki. A másik fele azonban a családomé. 1971-ben nősültem. Lakás vásárlás és családalapítás előtt álltunk. Abban az időben pedig nagyon nem volt mindegy, hogy hol és hogyan élünk.
Lett volna lehetőségem külföldre menni, lett volna lehetőségem – akkoriban eléggé felkapott – cirkuszi zenekar tagja lenni és járni a világot. De én, vagyis mi, a város által felajánlott lakást választottuk. Szeretem a közönséget, a zenekari szerepeimet, a reflektor-fényt és mindazt, ami ezzel jár, de a család és a neveltetésem nagyon meghatározó szerepet játszanak, és nagy hangsúllyal bírnak az életemben.
1972. novemberben a Győri Filharmonikus Zenekarral egy hónapos olasz turnéra mentünk. Hazaérkezésünk után jöttem el végleg a zenekartól.
A zeneiskolában új feladatok vártak. Olyanok, amilyenekre sem a módszertan, sem a hangszer-tudás nem adott megoldást.

 

 

Egy újabb kihívás? Mi volt az?

Abban az időben tényleg másképpen történtek a dolgok. Az akkori vezetés, a szemlélet, a politika igencsak meghatározta a mindennapjainkat. És nem lehetett ellenállni vagy nemet mondani. Ha tényleg azzal szerettünk volna foglalkozni, amit igazán szeretünk, akkor be kellett vállalni hozzá a feltételeket!

  • 6 napos tanítási hét volt – hétfőtől szombatig tanítottunk.
  • Valamint ebben az esetben ez azt is jelentette például, hogy nekünk, tanároknak kellett gondoskodnunk a zeneiskolai növendékeinkről. A mi feladatunk volt, hogy verbuváljuk a gyerekeket.

A Tanács támogatott bennünket és a zeneiskolát, de kikötés volt, hogy egy úttörő zenekart kellett alakítani!
Általános iskolai énektanár, szolfézs -és rézfúvós tanárként diplomáztam, mint ahogy azt említettem. Így én tanítottam a harsonát, a baritonkürtöt és a tenorkürtöt. Mivel abban az időben igencsak tanárhiánnyal küzdöttünk, nekem kellett foglalkoznom az ütősökkel is! Mert így tudtuk teljesíteni a tervet …
43 évet töltöttem el Mosonmagyaróváron, mint rézfúvós tanár. Ebből 19 évig a Mosonyi Mihály Zeneiskola igazgatójaként szolgáltam a zeneoktatás ügyét. Zenetanári munkámat miniszteri dicsérettel ismerték el, a város zenei életében folytatott tevékenységemért pedig PRO URBE díjat kaptam.

 


Így lett teljes a pályaív?
Nem. Az én zenei pályám a karmesterséggel teljesedett ki. 1979-től 21 évig voltam a MOTIM Zenekar karmestere, ’91-től párhuzamosan a Kühne Zenekaré is.
’89-ben rézfúvós kvintettet alapítottam. Ezzel a felállással Ausztriában, Olaszországban, Szlovákiában és Csehországban is voltak fellépéseink.
2005-ben megalakult a Moson Big Band, aminek már túl vagyunk a 10. jubileumi koncertjén.
1991-től a Bauernkapelle Gols fúvószenekart is erősítem. Itt 21 éve vagyok hivatalos zenekari tag.
Így lett teljes a pályaív.

Minden tanítványomnak azt mondom, hogy ”A hangszeres tudás kinyitja a világot”!

Legyen bármilyen rendszer vagy politika. A tehetséges, a szorgalmas és kitartó diákoknak régen is és most is van helye a zenei palettán. Legyen az nagy zenekar, saját alapítású együttes vagy csak az iskolai hangverseny színpada.

 

A riport elején említettük, hogy szinte minden TrombitaGuru témát érintünk ebben a beszélgetésben. Rengeteg tapasztalata van a hangszereket és kiegészítőit illetően.

Ha ki kellene ragadni ezek közül egyet, mit osztana meg velünk a legszívesebben? Melyik hangszer vagy kiegészítő az, ami meghatározó élmény volt a pályafutása során?
Valóban sokat tudnék mesélni erről…
Régebben, még a pályám elején elég gyenge minőségű hangszerekből lehetett választani itthon: cseh vagy kínai. Azt pedig egyáltalán nem nézte senki, hogy ezekhez milyen fúvókát adnak. Nekünk kellett megtalálni azokat a fúvókákat, amikkel normálisan megszólaltak a hangszerek.
A szakmai pályafutásomat – 6 és feles AL- Bach fúvókával kezdtem. Nagyon sokáig ezzel játszottam. De aztán váltanom kellett. Megmaradtam ugyan a Bach fúvókáknál, csak már más méretre volt szükségem. Utoljára Bach 5G-s fúvókával játszottam (tenor –basszus harsonán), aztán bekerült a képbe a TurboBore fúvóka.

Ez egy speciális fúvóka, melynek lényege abban rejlik, hogy a belső felülete huzagolt. Így a levegő áramlási sebessége jelentősen megnő. Ebből a 6-ost próbáltam, mert nem sokban különbözött az előzőtől. Felerősítette a befújt levegőt és ebből kifolyólag úgy éreztem, hogy könnyebben szól. Tökéletes hangzása van, s még az ragadott meg, hogy a magasságok is ugyanúgy megvannak. Nekem nagyon bevált ez a fúvóka. Olyan, mintha nagyon régóta ezen játszanék. Harsonára ez beválik, a méretét változtatva pedig akár bariton kürtre is.

Ez más kategóriás fúvóka, mint a többi. És ha ajánlanom kellene, akkor csakis gyakorlott zenészeknek ajánlanám. Ez tanulóknak nem való!
Sőt, ha mondhatok még valamit!
Sokszor találkoztam olyan esettel is, amikor valaki fúvókát vált, akkor egyből várja a változásokat és az eredményeket. Az én tanári tapasztalatom az, hogy új fúvókával, napi rendszeres gyakorlás mellett kb. 2-3 hónap kell ahhoz, hogy kiderüljön, tényleg beválik-e.
Ha nem válik be, vissza kell térni az előzőre és akkor megint gondot jelent visszaszokni.
Ezt másképp nem lehet! Ez nem úgy működik, hogy félévente vagy évente fúvókát váltok.

A képlet így szól: Egy fúvóka, egy hangszer és jó néhány év vagy akár évtized használat.

 

Mosonmagyaróváron mindenki összekapcsolja nevét a zenével. Több évtizednyi tanítás után, melyek azok a tapasztalatok, amit mindenképpen megosztana akár az egész országgal is? Vagy úgy is kérdezhetném: mi az, amire nem tud felkészíteni egy zeneiskola?
Minden tanítványnál óriási jelentősége van a megfelelő hangszer kiválasztásának! Amikor a ’70-es években tudatosan toboroztuk a gyerekeket a rézfúvós hangszerek felé, megnéztük, hogy kinek melyik hangszerhez jó a szája. Erre például nem készítettek fel a főiskolán. Módszertant ugyan tanultunk, de ilyesmi nem szerepelt benne.
Márpedig az, hogy egy gyermek milyen hangszeren kezd el játszani, s majd milyen hangszerre vált tovább, az mindannyiunk felelőssége. A diáké, a tanáré és a szülőé.

  • Ha mondjuk, trombitánál kiderül, hogy nem jó a szája, a magas hangot nem tudja megfújni, akkor átkerül tenorkürtre. Ez a kezdéstől számított egy év alatt ki kell, hogy derüljön, tudunk-e továbblépni. De ilyenkor gyorsan kell dönteni, hogy maradjon 3 év, és olyan szintre tudjon jutni, hogy kezdő zenekari játékra alkalmas legyen a 8. osztályig. Ha valaki trombitás volt egy évig, akkor nem nehéz átállni, mert a fogásokat már tudja. A kotta kicsit más ugyan, de azt könnyen meg lehet tanulni.
  • De előfordulhat az is, hogy a gyerek megszeret egy másik hangszert és ő kéri, hogy váltsunk.
  • A harmadik variáció az, hogy mi látjuk, hogy váltani kell: mély rézfúvóra vagy tubára.

Hangszerváltáskor mindig előre kell vetíteni azokat az adottságokat, amelyek szükségesek egy adott hangszerhez! Itt elsősorban a száj és a fizikum a legfontosabb. Hogy minél jobban lehessen érteni: a kar hosszúsága például harsonánál mérvadó.

Ha a gyerek már tud játszani a hangszerén, akkor kezdjük a zenekari játékra való előkészítést. Duókat, triókat alakítunk velük, hogy lássuk, hogy tudnak együtt játszani, alkalmazkodni egymáshoz. Megvannak a módszerek, hogyan csináljunk kedvet a hangszertanuláshoz!

Sok gyakorlás és a tanár irányítása a kulcsa a zenetanulásnak. Ma már rengeteg módszer van. Amit én tanultam, az már nem is annyira mérvadó, inkább egy alap dolog. Ami viszont sokat fejlődött, az különösen a módszertan. Ezen belül is elsősorban a hangképzés változott.

A gyerek tehetsége azonban mindig meghatározó marad…